Gyermekek emlékei előző életekből?
Egyre többen számolnak be arról, hogy különböző krónikus betegségeik miatt olyan szakembereket keresnek fel, akik nem az adott betegséget veszik alapul, hanem holisztikusan tekintenek az emberi szervezetre. A kineziológusok mellett más segítők is rendelkeznek olyan technikákkal, módszerekkel, amelyek komoly segítséget jelentenek a betegek számára.
Egyik kedves ismerősöm súlyos nőgyógyászati betegségben szenvedett. Amellett, hogy meddővé vált, elviselhetetlen fájdalmakkal kellett együtt élnie nap mint nap. Az ő váratlannak tűnő gyógyulása enyhén szólva is meglepte a kórházban dolgozó orvosokat. A hölgy egy olyan segítőhöz fordult, aki korábbi életek emlékeit eleveníti fel. Mint kiderült, valamely előző életében tanúsított, meglehetősen negatív viselkedésének a következménye az, hogy ebben az életben oly sok szenvedésben kell részesülnie (anyaként követte el a szörnyűséget). A hölgy tudomásul vette tettét, elvégezte a szükséges gyakorlatokat, erős megbánást tanúsított és végül elengedte ezt a karmikus büntetést. Néhány hónap múlva nyom nélkül eltűnt a betegsége, most gyermeket szeretne.
Dr. Varju Márta, a hazai kineziológusok egyik jeles, ha nem a legjelesebb képviselője beszélt nekem korábban Wayne W. Dyer legújabb könyvéről, melynek címe: Gyermekeink emlékei a mennyről. A kötetben gyermekek és szüleik mesélnek olyan emlékekről, melyek még a gyermekek születése előttről származnak. A különös történeteket megismerve elgondolkodhat az olvasó, hogy vajon létezik-e élet a születés előtt? A születendő gyermek választja-e ki, hogy hol kíván majd a világra jönni? Találkozhatunk-e elhunyt rokonainkkal valamilyen formában, ha már nem ennek a bolygónak a levegőjét szívjuk?
A könyvben külön fejezetet szentel a szerző az előző életeknek, külön fejezet szól az eredethez fűződő spirituális kapcsolatokról, de még a láthatatlan barátokról és különböző spirituális látogatásokról is. Hozzá kell tenni, hogy a könyv azokhoz is szól, akik szkeptikusak a témával kapcsolatban. S, hogy miért csak gyermekek elbeszéléseire támaszkodik Dyer? Azért, mert szerinte a legkisebbek azok, akik anélkül tudják elmesélni az előző létezéshez fűződő emlékeiket, hogy egy kicsit is törődnének azzal, hogy mások mit szólnak hozzá. Mint a szerző írja: a gyermekek bizonyságtételei alapján elmondhatjuk, hogy a lélek elpusztíthatatlan, és számunkra még mindig titokzatos módon túléli az időt és a teret.
A kötet egyik részében egy kaliforniai édesanya beszél arról, hogy amikor megtudta, hogy terhes, nagy fejtörést okozott neki, hogy elmesélje a négyéves kislányának, hogy hamarosan kistestvére érkezik. A kislánya erre odalépett hozzá és közölte, hogy „Lesz egy kisöcsém.”, majd, mint aki jól végezte dolgát, távozott.
Egy nevadai anyuka a hároméves kislányával játszott, amikor a gyermek felsóhajtott és azt mondta, hogy ő nagyon szeretett a mennyben lenni. Majd hozzátette, mennyire sajnálja, hogy nincs velük az apukája. A szülők a gyermek féléves korában elváltak. Kisvártatva hozzátette: „Semmi baj, mert tudtam, hogy így lesz. Amikor a mennyben voltam, kiválasztottalak téged. És tudtam, hogy egyedül fogunk maradni, de nem baj, mert nagyon szeretlek, szóval ne félj!”
New Yorkban él az a család, ahol a már kamasz lánnyá lett Rebecca három évesen arról kérdezte édesanyját, hogy ő emlékszik-e még arra, amikor a kislány volt az édesanya, a jelenlegi édesanya pedig a gyermeke. Majd a kislány hozzátette, hogy sajnos nem volt túl kedves vele és ezért ne haragudjon. Emellett nagyon örül annak, hogy most újra együtt lehetnek.
Egy ausztrál hölgy arról mesél a könyvben, hogy a rákban meghalt unokatestvére egy alig kétéves kislányt hagyott maga után. Néhány órával a halál beálltát követően a kislánya, akire a szomszéd vigyázott, az ablaknál ülve az ég felé kezdett integetni, majd a szomszédhoz fordult és azt mondta: Mami elment, pá-pá.
A számos hasonló, sokszor megdöbbentő történet közül egyik-másik ismerősnek tűnhet, talán a saját környezetünkből is.