Aki használja az Instagramot, az könnyen hiheti, hogy egy kedves kis fotómegosztó app, tele inspirációval, ismerősökkel, semmi komoly. Nekik elárulom, hogy az Insta alapja egy kőkemény, világméretű marketing, ahol dollármilliárdok pörögnek nap mint nap.

A legfőbb célja, hogy minél több felhasználót szippantson be, akik  irreálisan sok időt töltenek el a drága idejükből ezen a felületen.

Ez alól az anyukák sem kivételek.

Az elmúlt hetekben volt szerencsém egy mini vállalkozás közösségi média marketingjét megfigyelni. A vállalkozás egyébként egy grafikusé, aki újszülötteknek és gyerekeknek készít úgynevezett státusz posztereket, kreatívan,  designosan.

A fő hangsúly nem is a vállalkozáson van, hanem a célcsoporton, akikre az Instagramon lőni kell. Értsd, követni őket, lájkolni a képeiket, kedves kommenteket írni a posztjaik alá és nyereményjátékot vagy együttműködést szervezni velük.

Ezek az anyukák első ránézésre csupán szeretnék a rájuk szakadt szülői boldogságot megosztani másokkal. Bárkivel. Akárkivel.  

Többségében a húszas éveik elején járó, vidéki fiatalasszonyokról van szó, akik amúgy profi anyák. Már simán képesek rá, hogy egyik kezükben a cumisüveget tartják, a másikban éppen kiposztolnak valami fontosat.

Ez a fontos általában az előző esti fürdetés pillanatképei, vagy az imént még békésen szunyókáló kisded cuki arca. Lehetőleg a pontos földrajzi helyszín megjelölésével. Elvégre az insta algoritmusa ezt preferálja.

Adott napra jut még édi pelenkázós pikcsör, babakocsizós reel, falevélfeldobós boomerang, agyonfilterezett,  játszószőnyegen fetrengős is. Mindezt természetesen nyitott profillal, jól megválogatott hashtegekkel, hogy minél többen élvezhessék ezeket az intim pillanatokat.

Ha elég sok a poszt, legalább napi egy-két sztorival megspékelve, akkor gyorsabb tempóban nő a követők száma, mint a gyerek ruhamérete. Hurrá, szeretnek minket! Pedig dehogy, jó reggelt anyukák, a szósöl média nem erről szól. A szeretet az otthon van, ott kell keresni, a négy fal között.

Így viszonylag gyorsan létrejön a 2-3 ezres közösség, akik tagjai többnyire ugyanezt a tevékenységet űzik és bekövetik egymást. De cuki baby, köszi, a tiéd is az, szercsi van, lavcsi van, kövess és visszakövetlek.

Ekkora bázisnál már megjelennek a hirdetők is. Hipp-hipp hurrá! A gyártók által felajánlott fürdetőért, maroknyi popsikrémért vagy babakajáért alig pár hónapig kell cukin vigyorognia a gyereknek anya mobiljába vagy pelusban pózolnia édesen.

Hogy ő ezt szeretné-e? Boldog lesz-e, amikor évek múltán szembesül a saját babakori képeivel a világhálón? Mert hát kétség ne legyen, ami a netre felkerül, azt már az isten se szedi le onnan.

Mit szól majd ahhoz, hogy még járni sem tudott, de már reklámra használták az arcát, az egész kis testét, ingyen? És amikor ezt valaki egy kommentben szóvá tette, akkor anyu jól megvédett: személyiségi jogok, egy kéthónaposnak? Hallgass már, én vagyok az anyja, én tudom, mi a jó neki!

Számomra egy pillanatig sem volt csoda, hogy az egyik kétes hírnevű celebünk pénzért streamelte a gyermeke születését.

Az lenne meglepő, ha nem terjedne el ez a módi szélesebb körben is.

Biztos, hogy már gyártás alatt vannak azok a gyerekek, akik majd online fognak világra jönni, elvégre milyen jól lehet ezzel keresni. Valódi munka helyett.