2018. már 16.

Ezért jó, ha néha szagolgatjuk a párunk szennyesét

írta: Göcző Nóra blogger
Ezért jó, ha néha szagolgatjuk a párunk szennyesét

Furcsa kísérletbe kezdtek a British Columbia Egyetem kutatói a tavalyi évben. Női önkénteseket kerestek egy olyan kutatáshoz, ahol a hölgyeknek izzadt férfi atlétákat és pólókat kellett perceken át szagolgatniuk, miközben az egyetem neurobiológusai megfigyelték az agyi reakcióikat.

laundry-stock-today-160808-tease_8816217b49c15bf3fc07bbcd6558c2db.jpg

A kutatás azon a feltevésen alapult, hogy a párkapcsolatban élő nőkre stressz esetén nyugtatólag hat partnerük közelsége. Korábban a pszichológusok ezt azzal magyarázták, hogy a csecsemőkorban kialakult kötődés készteti a felnőtt hölgyeket arra, hogy a párjukhoz bújjanak vigasztalásért, ahogy tették ezt annak idején az édesanyjukkal. Most azonban kiderült, hogy ennél sokkal többről van szó, a felfedezést a Neuroscient News magazin publikálta. Nem egyszerűen a testi kontaktus, a simogatás, az ölelés az, ami megnyugtatja ezeket a nőket, hanem egy tudatalatti folyamat, melyben fontos szerep jut a szaglásnak. (Korábban már írtam arról az egérkísérletről, amely bebizonyította, hogy a stressz „fertőző” lehet, de a párkapcsolatban élők tudattalanul is képesek lenyugtatni egymást.)

A kísérletben részt vevők agyában különböző feladatok elvégése után, stressz hatására magasabb kortizol szintet mértek, s ezt nyálmintával is megerősítették. Ezt követően férfi ruhadarabokat kellett szagolgatniuk, melyeket a tulajdonosuk 24 órán keresztül hordott és nem használhatott semmilyen dezodort. Majd újra megmérték a nők kortizol szintjét. Láss csodát, azok a nők, akik nem tudták, de a párjuk pólójába fúrhatták az orrukat, sokkal kevesebb stresszt mutattak a megismételt mérésen, mint azok, akik idegen férfiak atlétáját szagolgatták. Sőt, előfordult, hogy nem megnyugtatta, hanem ellenkezőleg, stresszelte őket az idegen illat.

A felmérés azt is kimutatta, hogy leginkább azon nők stressz-szintje csökkent, akik felismerték párjuk testszagát vagy információt kaptak arról, hogy a szerelmük szennyesét szagolgatják.

 

Szólj hozzá