2017. feb 09.

Mindenki fél valamitől - A 8 legfurcsább fóbia

írta: Göcző Nóra blogger
Mindenki fél valamitől - A 8 legfurcsább fóbia

Melyik a legfurcsább fóbia? Lehet-e ellene tenni? S ha igen, mit? A fóbia a görög phobos szóból ered, amelynek jelentése végletes félelem, rémület. Olyan túlzott indokolatlan félelem, amelyen a beteg nem tud uralkodni. A legtöbb fóbia állatokkal, vízzel, a nagyobb vagy épp túl szűk terekkel, vagy a magaslatokkal áll összefüggésben. De sokan rettegnek a tűtől, a vértől is. Léteznek azonban ennél sokkal meglepőbb fóbiák is.

fobia.jpg

Dextrofóbia – a test jobb oldalán lévő dolgoktól való félelem

Meglehetősen ritka betegség. A legtöbb fóbiával ellentétben ennek konkrét előzményei lehetnek a beteg életében. Általában valamilyen balesettel hozható összefüggésbe, amely a beteg jobb oldalát érintette. Felismerhető a dextrofóbia már enyhébb tüneteiben is, például, ha valaki mindent a bal kezében tart, kínosan ügyel rá, hogy a táskája és minden számára értékes dolog a bal oldalán legyen. Az utcán közlekedve folyamatosan a jobb oldalánál történő eseményektől szorong.

Krometofóbia – félelem a pénztől

Az ezzel a betegséggel élők számára minden egyes nap egy újabb lehetőség a dührohamra. Már a pénz fizikai látványától is kikészülnek (büdös, piszkos, gyűrött), de ami még inkább aggasztja őket, az a pénz hatása az emberekre, a társadalomra. A pénz hatalmát mélységesen elítélik és erről rendszeresen panaszkodnak barátaiknak, ismerőseiknek.

Ambulofóbia – a sétálástól való félelem

Egy romantikus séta a szabadban? Kizárt. A sétafóbiás embert heves szívverés, izzadás és akár légszomj foghatja el, ha sétálni hívják. Mindennapjaiban próbálja elkerülni a számára oly kínos mozgásformát. Ehelyett más közlekedési lehetőséget választ, ha mennie kell valahová. Leginkább kerékpározik vagy rollerezik, de jellemzően a szomszéd utcába is autóval indul el.

Erotofóbia – félelem mindentől, ami a szexualitással kapcsolatos

Az erotofóbiások nem csak a közvetlen szexuális kapcsolattól rettegnek, hanem mindentől, ami ezzel összefüggésbe hozható. Beszélni sem tudnak a témáról, sőt hallgatni sem tudják, ha más a szexről beszél. Már egészen fiatal korban kezdődő fóbiáról van szó. A beteg a saját nemi szervének érintésétől is irtózik.

Heliofóbia – a Naptól való félelem

Míg mások a nyarat várják egész évben, addig a heliofóbiások feszültek, szoronganak a tavasz közeledtével. Nem csupán bőrtüneteket (kiütések, viszketés) okoz számukra a nap, hanem erős félelmet éreznek, ha ki kell lépniük a szabadba.

Pedofóbia – félelem a gyerekektől

Mindannyian ismerünk olyat, aki kerek perec kijelentette, hogy soha nem szeretne gyereket. Legtöbben azt érzik, hogy nem alkalmasak a szülő szerepre, idegesítik őket a gyerekek, attól tartanak, hogy fájdalmas lesz a szülés, beteg lesz a gyermekük. Emellett sajnálják az időt, pénzt és az energiát, ami a gyermekneveléssel jár. A pedofóbiások sokszor rossz szemmel néznek ismerőseik gyermeknevelési szokásaira, az utódban az uralkodó kiskirályt látják, aki irányítja a családot.

Panfóbia – félelem mindentől

A panfóbiás élete reggeltől estig a félelemről és a rettegésről szól. Rendkívül nehéz javítani az állapotán, mert a félelem reakciókat mindig más és más váltja ki nála. Enyhébb időszakok után felerősödhet a betegség, a legtöbbször végül a gyógyszeres kezelést választják.

Triskaidekafóbia – a 13-as számtól való félelem

Banálisnak tűnhet, de mint minden fóbia, ez sem az. A triskaidekafóbiában szenvedők nem lépnek be 13-as számú szobába, nem mennek fel a 13. emeletre, de mivel ez egy számokkal összefüggő betegség, igen hamar elkezdenek összeadni, kivonni és mindenben a 13-as számot keresni. Érdekességként: Arnold Schönberg osztrák zeneszerző is triszkaidekafób volt (ráadásul 13-án született). Kiszámolta, hogy 76 éves korában fog meghalni, mivel 7 + 6 = 13. Az elismert művész valóban 76 éves korában halt meg, de ráadásul péntek 13-án. S ha ez nem lenne elég:  éjjel 11:47-kor halt meg, tehát éjfél előtt 13 perccel. Sőt az időpont számait összeadva is mennyit kapunk? Természetesen 13-at. 1 + 1 + 4 + 7 = 13.

A fóbiák súlyosságuktól, gyakoriságuktól függően más-más módszerekkel gyógyíthatók. Ha még úgy érzi, nincs szüksége gyógyszeres kezelésre, de mindennapi életétvitelét zavarja a betegség és változtatni szeretne, keressen fel bátran!

 

 

 

Szólj hozzá