Állásinterjúkon, ismerkedések alkalmával gyakran szóba kerül a kérdés: introvertált vagy extrovertált vagy? Az emberek egy része erre azonnal rávágja a választ, sokan pontosan tudják(?) magukról, hogy melyik kategóriába tartoznak. Bevallom, én is szeretem a kineziológiai kezelések során az első alkalommal hozzám fordulókat megkérdezni, minek tartják magukat.

Azok, akik introvertáltak, inkább befelé fordulnak, hallgatagok, szeretnek egyedül lenni, nehezen teremtenek kapcsolatot. Együttműködőek, de nem kezdeményeznek beszélgetést vagy közös programot. Társaságban megvárják, hogy valaki hozzájuk is szóljon, ilyenkor barátságosak, de távolságtartók maradnak. Általában figyelmesek a környezetükkel, gyorsan észreveszik, ha valakinek megváltozik a közérzete, tapintatosan kommunikálnak, a nyilvános szerepléstől rettegnek.

Ezzel szemben a valódi extrovertált alig várja, hogy szerepelhessen, intézkedhessen. Dominánsan és önbizalommal telve fordulnak mindenkihez, ugyanakkor szeretnek ellentmondani, vitás helyzetben nem mutatnak különösebb együttműködést. A vezető beosztású személyek túlnyomó része extrovertált, de mindig van néhány tanácsadójuk. Ennek oka, hogy probléma esetén elvárják a segítséget másoktól. Cserébe nekik is mindig akad megoldási javaslatuk mindenki más bajára. A kineziológia egyik személyiségtípust sem tartja hátrányosabbnak a másiknál, de figyelembe veszi a különbségeket.

A fentieket felmérve elmondhatjuk, hogy viszonylag kevés tisztán introvertált vagy extrovertált ember van. Mik vagyunk hát, ha egyértelműen egyik személyiség típusba sem tudjuk sorolni magunkat? Elárulom, az emberek többsége ambivertált.

Tehát az adott élethelyzet és környezet határozza meg, hogy melyik kategória a kedvezőbb számukra és annak tulajdonságait veszik magunkra. Mindkét csoportnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Érzékenység kérdése csupán, hogy tudjuk, melyik kategória viselkedése lehet előnyös egy-egy szituációban. (A legjobb salesek egyébként mind ambivertáltak.)