Legtöbbünkre igaz, hogy betartjuk a szabályokat, nem vétünk a törvény ellen, elkerüljük a szabálysértéseket. Általában. Mert, hogy bármilyen nehéz is bevallani, néha mindannyian követünk el szándékosan olyan cselekedeteket, melyekről tudjuk, hogy büntetés jár érte. A szankcionálás minden emberi társadalom fontos részét képezi, és évezredek óta meghatározza a társadalmi együttélést. Úgy is mondhatnánk, hogy a büntetés kritikus fontosságú minden közösség életében.

De honnan jön ez a késztetés? Miért büntetünk másokat? Akár abban az esetben is, ha nem velünk történik az eset. Hiszen, ha nekünk személy szerint semmilyen kárunk nem keletkezik abból, ha valaki rosszat cselekszik egy másik ember ellen, akkor végül is mi közünk van hozzá?

Alapvetően három oka van annak, ha szeretnénk megbüntetni valakit. Az első és legegyértelműbb ok, hogy valami rosszat követett el ellenünk. Ha úgy tetszik, bosszút állunk rajta. A második ok, hogy elejét vegyük a bűn megismétlésének. Tehát, ha Gáborka meghúzza Pannika haját az óvodában, akkor Pannika visszavág. De nem egyszerűen úgy, hogy meghúzza Gábor haját, hanem jól fejbe vágja a babájával. Lehetőleg olyan erővel, hogy Gáborka megértse, nem jó ötlet Panni haját meghúzni, mert baja lesz belőle. Ezért Gáborka többet nem húzza meg Panni haját, de lehet, hogy senki másét sem, mert tanult az esetből.

Van azonban olyan helyzet, amikor egy harmadik személy hajtja végre a büntetést. Lehet, hogy ez a harmadik személy nem is látta az esetet, ott sem volt, mégis ő az, aki igazságot tesz és elejét veszi a bűn megismétlésének. Kutatók szerint ez a „hármas szintű” büntetés fontosabb, mint az előző kettő. Ez tartja fenn ugyanis a szociális normákat. A harmadik fél belépésével a közösség többi tagja számára is egyértelművé válik, hogy bárki büntethető. Emiatt sokkal kevesebb bűncselekmény történik, mintha mindig csak a két érintett között játszódik le a folyamat.  

Az a késztetés, hogy beavatkozzunk és megállítsunk vagy megtoroljunk egy rossz cselekedetet, amihez amúgy semmi közünk, már nagyon fiatalon bennünk él. A Psychology Today egyik cikkében olvasható, hogy egészen kicsi, 19-23 hónapos korú gyermekeket vontak be egy bábszínházas kísérletbe, annak vizsgálatára, hogy a hármas szintű büntetés megfigyelhető-e már ebben a korban is. A bábjátékban az egyik báb ellopott egy labdát egy másik szereplőtől. Ezt követően a gyerekeknek lehetőségük volt becsatlakozni a játékba. Megjelent egy harmadik, egy felnőtt báb és a gyerekek dönthették el, hogy mit tegyen. A gyerekek a legtöbb esetben azt választották, hogy a felnőttet játszó báb büntesse meg azt, amelyik ellopta a labdát.

Minden kultúrában másként jelenik meg a hármas szintű büntetés. Az ereje viszont hatalmas, főleg, ha a nagy nyilvánosság előtt történik. Ilyen volt régen a botozás, az akasztás, a megkövezés...stb. Ezek a módszerek korántsem arról szólnak, hogy a sértett fél elégtételt vegyen vagy a bűnös megbűnhődjön. Egy sokkal távolabbra érő, pszichológiai hatás részei, amely - ha nem eltúlzott (!), akkor - a társadalmi szabályok és normák folyamatos erősítését szolgálják.