2020. feb 04.

Ha így kommunikálsz, sosem fognak komolyan venni

írta: Göcző Nóra blogger
Ha így kommunikálsz, sosem fognak komolyan venni

Előbb vagy utóbb minden ember életében eljön a pillanat, amikor szeretne hatással lenni a környezetére. Sok esetben már az iskolás évek alatt felszínre bukik, ki az, aki valóban képes manipulálni, meggyőzni, a mások lelkére hatni pusztán egyszerű beszéddel. Mások a munkahelyükön tanulják meg, később aztán mindenki számára relevánssá válik ez az áhított tulajdonság. Ha előbb nem, hát a gyereknevelés idején.

two-woman-chatting-1311518_1.jpg

Szakértők szerint az egyik legfontosabb feltétele a meggyőző kommunikációnak, hogy ne féljünk az érzelmeink kimutatásától. A fals, megjátszott érzelmek ráadásul ugyanúgy károsak, mintha robot módba kapcsolunk. Így hát teljesen fölösleges olyankor is mosolyt erőltetni az arcunkra, amikor legszívesebben ásítva könyökölnénk végig egy tárgyalást. Beszédpartnerünk nem hülye, ha a meggyőzés a cél, kezdjük azzal, hogy tisztázzuk magunk előtt is, pontosan mit érzünk abban a pillanatban. Sőt, néhány szóban ezt a partner tudomására is hozhatjuk, ne érje meglepetés és ne kelljen a fél agyi kapacitásával azt vizsgálnia, vajon milyen lelki állapotban is vagyunk valójában.

A másik gyakori hiba, amellyel szintén a hatásos beszéd ellen dolgozunk, az a merev, természetellenes testtartás. Az én vagyok a parancsnok, az lesz, amit én mondok attitűd tízből kilenc esetben garantálja a sikert – vallja Dale Carnegie viselkedéskutató. Felemelt fejjel, hangos, érthető artikulációval és nyugodt hanggal a leginkább vesztésre ítélt helyzetből is könnyedén a magunk malmára hajthatjuk a vizet. Feltéve persze, ha nem esünk át a ló túloldalára és nem tűnik fennhéjázónak a viselkedésünk.

Tapasztalt HR-esek szerint azok a jelentkezők, akik két percnél tovább beszélnek magukról, ne is álmodjanak a vágyott pozíció megszerzéséről. Az emberek valamiért szeretik a titokzatosságot vagy azt, ha a saját fantáziájukra bízzuk személyiségünk rejtett bugyrainak felderítését. Csak annyit és csak akkor beszéljünk, amennyit szükséges, és amikor kérdeznek. Igaz ez minden tárgyalásra, vizsgára, de párkapcsolati tanácsadók szerint még az első randin sem kell részletekbe menően felsorolni az elmúlt napok, hetek, évtizedek eseményeit.

Mindezen módszereket csak tudatos gyakorlással és nagy odafigyeléssel lehet elsajátítani. A legtöbb reakció, amit bármely típusú beszélgetés során használunk, gyermekkorunkból vett viselkedésminta. Ha felnőttként úgy tűnik, ez nem elég meggyőző, érdemes ráerősíteni a dologra. Az érzelmek őszinte kimutatása, a természetes fellépés és a visszafogottság lehet az első három gyakorlat, amellyel rövid időn belül a meggyőzés mesterévé válhat bárki.

Szólj hozzá

kommunikáció szorongás önbizalom személyiség érzelmek tudatalatti személyiségfejlesztés extrovertált introvertált stresszkezelés